A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 3., szerda

Ezek a fiatalok

1967-ben, születésem előtt 6 évvel volt egy magyar film, melynek címe az "Ezek a fiatalok", s egyszer, pár évvel ezelőtt véletlenül láttam is a tv-ben.
Nagyon megkapott mindig is ez a fajta hangulat, ami abból az időből áradt (még ha tudom, hogy kicsit negédes is).
Olyan őszintének tűntek az akkori fiatalok, annyira szabadok akartak lenni, s ezt kicsit irigylem tőlük.

Valahol, valami hasonlót mi is átélhettünk 1989-'90 környékén, de mégis...

Most, így lázas-betegen kicsit szomorkásan írom ezt a blogot...
Hiányzik valami, érzések, s a 37 életévem sem az, ami most épp felvidít :)

A filmet érdemes megnézni, akik szeretik a magyar slágereket, sok érdekes dalt fognak felismerni, sok ismerős arcot látnak (Illés, Zoránék, Koncz Zsuzsa, Antal Imre...)

Most az az érzésem, visszamennék ebbe az időbe, s néha másképp csinálnék dolgokat, mint ahogy most csináltam...:)



Elindult egyszer világot látni
Egy szőke kislány, úgy hívták: Anni
Így szólt az apja: már felnőtt lány vagy
Indulj az útra, áldásom rajtad
Elment hát Anni a városba messze
Azt hitte akkor, hogy mindörökre

Óh, szürke város, nézd új leányod
Vidámnak Annit sohase látod
Dolgozik nappal, s tévét néz este
Nincs társasága, nincs ismerőse
S nem jóbarát a sok-sok ember
Ki Annit nézi szakértő szemmel

Óh, szőke Anni, mondd hát, mondd itt mit kerestél
Szürke városunkba, mondd el, miért jöttél
A fények hívtak, vagy lányregények
Óh, szőke Anni, becsaptak téged

Elindult egyszer világot látni
Egy szőke kislány, úgy hívták: Anni
Hívta a város, hívták a fények
Gondolta Anni, itt vár az élet
Eljött hát Anni a városba messze
Azt hitte akkor, hogy mindörökre




Találkoztam egy lánnyal
Szomorú volt
Így beszélt

Már nem kellenek
A szép szólamok
Már nem érdekel
Nem akarok többet
Nem akarok semmit

Oly szép volt a nyár
És szép lesz az ősz
Már nem várok mást
Követem a sorsot
Követem az életet

Már nem kérdezek
Hát kár szólnotok
Oly felesleges
Nem akarok látni
Nem karok sírni

Már nem változom
Rám ne várjatok
Oly fáradt vagyok
Feladom a harcot
Feladom az álmom

Egész más voltam régen, emlékezzetek
Nem törődtetek velem, nem
Ha kérdeztem és igazat kellett volna válaszolnotok
Hallgattatok, hazudtatok, igen

Már nem kérdezek
Hát kár szólnotok
Oly felesleges
Nem akarok látni
Nem karok sírni

Már nem változom
Rám ne várjatok
Oly fáradt vagyok
Feladom a harcot
Feladom az álmom

Így szólt a lány





Annyi minden van, mit úgy szeretnél
Néha bánt, ha tudod, távol a cél
Vagy tán épp a cél előtt
Tűnik úgy, most fogytán van erőd
S te mégis továbbmész

Lehet égbe nyúló csúcs, ami hív
Néha oly magasra vágyik a szív
Sűrű útvesztőkbe érsz
De a csúcsra gondolsz
És csapdáitól többé már nem félsz

Mert te is fényre vágysz, mint minden, ami él
De mikor célhoz érsz, és boldog lehetnél
Máris új tervre gondolsz, máris új útra indulsz
És az életben épp ez a szép

Oly sok ember merész álmokat sző
De a siker árát sokallja ő
És csak arra vár, hogy majd arra jár a Fortuna
De kár ebben bízni

Mert a gyémánt és arany fénye szép
De tiéd ez a fény akkor lehet csak
Ha érte a mélybe lemész, érte mész
Hát indulj, és hozd fel onnan
Fénye kárpótol majd minden nehéz percért

Nem csak gyémánt és arany lehet szép
Téged tán egész más után hajszol most a vágy
Indulj hát, hidd el, nem lesz nehéz az út
Mit végigjársz, ha gondolsz rá
Hogy jön, mit úgy vársz

Érdemes volt
Akkor meglátod, hogy érdemes volt
Tudom, rájössz, érdemes volt
Harcolnod így

2010. március 16., kedd

Szép nyári nap

Tegnap, március 15-én volt alkalmam megnézni a Budapesti Operettszínházban a Szép Nyári nap című musicalt, mely a Neoton Família slágereire épül.
Tudom, sokan kicsit meglepődnek, meglepődhetnek ezen, hogy én mit élvezek a Neoton-on.
Pedig el kell ismernem, arányaiban mérve nagyon sok Neoton számot ismerek. Persze, hiszen gyermekkorom egyik meghatározó popegyüttese volt, talán nem túlzás, hogy a magyar ABBA nevet is néha rájuk ragasztották.
De vissza az előadásra.
Visszarepültünk valamikor az 1970-es évek időszakára, építőtáborokkal, vonaton zötykölődő, izgatott fiatalokkal.
A tábor jellegzetes 'szocista' jellegű, rengeteg paradicsommal s persze emellett az örök téma a szerelem, mely egy "renitens" fiatal srác Varga Péter (Szabó Dávid) (akinek az apja '56-ban disszidált)
és az orosztanárnő eminens lánya, Juli (Vágó Zsuzsi) között szövődik. Na nem mesélek el mindent persze. :)
Rengeteg ismerős Neoton szám fonja át az előadást, kicsit visszarepültünk a fiatal / gyermekkorba és jól esett elengedni magunkat, sőt együtt énekelni a színészekkel.












2010. március 13., szombat

Vadnak születtünk...

Úgy érzem, néha a múltban élek.
A zenét tekintve szinte biztos.
Számomra hihetetlen sokat jelentenek azok a számok, dalok, amiket tizenéves fejjel hallgattam, akarva-akaratlanul.
Volt az rock, pop, metál, dallamos melódiák... mind-mind valamit eszembe juttatnak.

Érdekes volt pl. azokon az Edda koncerteken, a zenekarra várakozva más együttesek, borzongatóan izgalmas ütemeit felismerni. Metallica, Megadeth...

S így jutottam el ismét egy kis zenekereséshez a youtube-on.
Az anno sikeres zenekarok manapság is koncerteznek, a srácok ma már meglett férfiak, s bizony még ma is ezreket mozgatnak meg a régi dallamok.




You take a mortal man,
And put him in main control
Watch him become a god,
Watch peoples heads a'roll
A'roll...
Aroll

Chorus
Just like the Pied Piper
Led rats through the streets
We dance like marionettes,
Swaying to the Symphony...
Of Destruction

Acting like a robot,
Its metal brain corrodes
You try to take its pulse,
Before the head explodes
Explodes...

Chorusx2
Solo - Marty

The earth starts to rumble
World powers fall
A'warring for the heavens,
A peaceful man stands tall
Tall...





Say your prayers little one
Don`t forget my son
To include everyone
I tuck you in
walk within
Keep you free from sin
'til the sandman he comes


Sleep with one eye open
Gripping your pillow tight

Exit light
Enter night
Take my hand
We're off to never never-land

Something's wrong, shut the light
Heavy thoughts tonight
And they aren't of Snow White
Dreams of war
Dreams of liars
Dreams of dragons fire
And of things that will bite, yeah

Sleep with one eye open
Gripping your pillow tight

Exit light
Enter night
take my hand
We're off to never never-land

(whisper)
Now I lay me down to sleep (x2)
Pray the lord my soul to keep (x2)
If I die before I wake (x2)
Pray the lord my soul to take (x2)

Hush little baby don't say a word
And never mind that noise you heard
It's just the beasts under your bed
In your closet and in your head

Exit light
Enter night
Grain of sand

Exit light
Enter Night
Take my hand!
We're off to never never-land

Yeah, ha ha ha

Boom

Yeah, yeah
oh, whoa

We're off to never never-land

Take my hand
We're off to never never-land
Take my hand
We're off to never never-land

We're off to never never-land





I am a man who walks alone
And when I'm walking a dark road
At night or strolling through the park

When the light begins to change
I sometimes feel a little strange
A little anxious when it's dark

Fear of the dark, fear of the dark
I have constant fear that something's always near
Fear of the dark, fear of the dark
I have a phobia that someone's always there

Have you run your fingers down the wall
And have you felt your neck skin crawl
When you're searching for the light?
Sometimes when you're scared to take a look
At the corner of the room
You've sensed that something's watching you

Have you ever been alone at night
Thought you heard footsteps behind
And turned around and no-one's there?
And as you quicken up your pace
You find it hard to look again
Because you're sure there's someone there

Watching horror films the night before
Debating witches and folklore
The unknown troubles on your mind
Maybe your mind is playing tricks
You sense, and suddenly eyes fix on dancing shadows from behind

Fear of the dark, fear of the dark
I have constant fear that something's always near
Fear of the dark, fear of the dark
I have a phobia that someone's always there

When I'm walking a dark road
I am am man who walks alone...


S egy kis magyar rock, melynek talán legfényesebb csillaga anno a Pokolgép volt.




Százszor mondták nekem, nem lesz ez így jó
Ha felmegy az apámban a cukor, jobb is ha elhúzok
Mindig csak baj van velem

Állok a Metró előtt, a falat támasztom
Felszáll a Metróra a tömeg, az arcomba bámul,
És ettől rosszul vagyok

REFRÉN:
Tudom a helyem, bár sohasem tudom, hogy hol vagyok
Tudom a helyem, mindhlálig Rock and Roll
Mindhalálig Rock and Roll
Mindhalálig Rock and Roll


Százszor mondta az apám, nem lesz ez így jó
Mérnök már sohasem leszek, jó nekem a Rock and Roll
Ne szórakozzon velem







Vadnak születtünk, az utca nevelt,
Senki nem vigyázott ránk!
A beton házak között nem várnak csodák,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Soha nem láthattál könnyet a szemünkben,
Ha volt is, észre sem vetted.
Ha féltünk, egymástól vártunk bíztatást,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Vadnak születtünk, az utca nevelt,
Senki nem vigyázott ránk!
A beton házak között nem várnak csodák,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Ítélet helyett! Én nem vádolok senkit,
Nem is kérhetem, hogy szeressetek.
Ítélet helyett! Nézz önmagadba,
Téged az sem érdekel, hogy mi van velem!
Ítélet helyett! Nemzedékemért
Csak annyit kérhetek, hogy szeressétek a gyerekeket!...

Így lettünk mi, egy megátkozott nemzedék!
Így lettünk mi, egy megátkozott nemzedék!

2009. augusztus 20., csütörtök

Azok a '80-as évek...

Nehezen tudja az ember megmondani miért van az, hogy olyan dalokat hallgat néha, melyek a kora fiatalságát idézi fel, sőt akár a gyermekkorát.
Talán kicsit negédes dolog, amikor az ember visszanyúl ezekhez. Talán... :)

Mindenesetre én szeretem ezeket a számokat hallgatni. Kissrác voltam épp csak kinőttem a föld porából s a Petőfi rádión kívűl, a magyar 1, 2-őn kívűl túl sok lehetőségem nem volt zenét hallgatni akkoriban.

Persze az is rátesz egy lapáttal, hogy épp GTA Vice City-t nyomok és az is tele van ezekkel a számokkal. Hatalmas élmény így is, látható, hogy a kissé idejétmúlt grafika ellenére is lehet egy játékot szeretni :)

De vissza a zenére. Tök véletlenül találtam ezt a számomra nagyszerű összeállítást és gondoltam megosztom veletek :)

A videók alát beszúrtam az elhangzás sorrendjében az előadókat és az adott dal címét.




Tracklist Part1:
01. A-Ha - Take On Me
02. Alphaville - Forever Young
03. The Bangles - Eternal Flame
04. Berlin - Take My Breath Away .
05. Big Mountain - Baby, I Love Your Way
06. ABBA - The Winner Takes It All
07. Bananarama - Venus
08. Bill Medley & Jennifer Warnes - (I've had) The Time Of My Life
09. Billy Joel - Uptown Girl
10. Billy Ocean - When The Going Get's Tough, The Tough Get's Going
11. Black - Wonderful Life
12. Blondie - The Tide Is High
13. Bob Marley - Could You Be Loved
14. Bobby Mc Ferrin - Don't Worry Be Happy
15. Bon Jovi - Living On A Prayer
16. Bonny Tyler - Total Eclipse Of The Heart
17. Boris Gardiner - I Want To Wake Up With You
18. Boy George - Everything I Own
19. Boy Meets Girl - Waiting For A Star To Fall
20. Bruce Hornsby - The Way It Is
21. Bruce Springsteen - Born In The USA
22. Bryan Adams - Heaven
23. Bryan Ferry - Slave To Love
24. The Cars - Drive
25. Cher - Turn Back Time
26. Chicago - Will You Still Love Me?
27. Chris de Burgh - Lady In Red
28. Christopher Cross - Arthur's Theme (Best That You Can Do)
29. Cock Robin - The Promise You Made
30. Communards - Don't Leave Me This Way
31. Crowded House - Don't Dream It's Over
32. Culture Club - Karma Kameleon
33. Cutting Crew - (I Just) Died In Your Arms
34. Cyndi Lauper - Girls Just Wanna Have Fun
35. Dan Hartman - I Can Dream About You
36. Darryl Hall & John Oates - Out Of Touch
37. David Bowie - Let's Dance
38. Dead Or Alive - You Spin Me Round (Like A Record)
39. DeBarge - Rythm Of The Night
40. Dexys Midnight Runners - Come On Eileen
41. Diana Ross - Upside Down
42. Desireless - Voyage Voyage
43. Don Henley - Boys Of Summer
44. Donna Summer - This Time I Know It's For Real
45. Earth, Wind And Fire - Let's Groove
46. Eddy Grant - I Don't Wanna Dance
47. Elton John - Nikita
48. Europe - The Final Countdown
49. Eurythmics - Sweet Dreams (Are Made Of This)
50. Feargal Sharkey - A Good Heart
51. Fiction Factory - Feels Like Heaven





Tracklist Part 2:
01. Fleetwood Mac - Everywhere
02. Foreigner - I Want To Know What Love Is
03. Frankie Goes To Hollywoord - Relax
04. Freddie Mercury - The Great Pretender
05. Gary Numan - Cars
06. George Benson - Give Me The Night
07. George Harrison - Got My Mind Set On You
08. George Michael - Careless Whisper
09. Gino Vanelli - It Hurts To Be In Love
10. Glenn Madeiros - Nothing's Gonna Change My Love For You
11. Gloria Estefan & Miami Sound Machine - Can't Stay Away From You
12. Grover Washington Jr - Just The Two Of Us
13. Guns 'n Roses - Sweet Child Of Mine
14. Gypsy Kings - Bamboleo
15. Heart - Alone
16. Herbie Hancock - Rockit
17. The Hooters - Satellite
18. Huey Lewis & The News - The Power Of Love
19. Human League - Don't You Want Me, Baby?
20. Indeep - Last Night A DJ Saved My Life
21. Inner Circle - Bad Boys
22. INXS - Need You Tonight
23. Irene Cara - What A Feeling
24. Jackson Five - Can You Feel It
25. James Brown - Living In America
26. Jan Hammer - Crockett's Theme
27. Jason Donovan & Kylie Minoque - Especially For You
28. Jefferson Starship - Nothing's Gonna Stop Us Now
29. Jermaine Jackson & Pia Zadorra - When The Rain Begins To Fall
30. Joan Jett - I Love Rock & Roll
31. Joe Cocker - You Can Leave Your Hat On
32. John Parr - St. Elmo's Fire (Man In Motion)
33. John Waite - I Ain't Missing You
34. John Farnham - You're The Voice
35. John Lennon - Nobody Told Me
36. Johnny Hates Jazz - Shattered Dreams
37. June Lodge - Someone Loves You Honey
38. Kajagoogoo - Too Shy
39. Kaoma - Lambada
40. Katrina & The Waves - Walking On Sunshine
41. Kim Carnes - Bette Davis Eyes
42. Kool & The Gang - Cherish The Love
43. Kylie Minoque - I Should Be So Lucky
44. Laid Back - Sunshine Reggae
45. Level 42 - Running In The Family
46. LeVert - Casanova
47. Lionel Richie - All Night Long
48. Lips Inc. - Funky Town
49. Living In A Box - Living In A Box
50. Los Lobos - La Bamba
51. Madness - Our House
52. Madonna - Like A Prayer





Tracklist Part 3:
01. Marillion - Kayleigh
02. Marvin Gaye - Sexual Healing
03. Matio Bazar - Ti Sento
04. Maxi Priest - Wild World
05. Mel & Kim - Showing Out (Get Fresh At The Weekend)
06. Men At Work - Down Under
07. Michael Jackson - Rock With You
08. Michael MacDonald - Sweet Freedom
09. Michael Sembello - Manic
10. Midnight Oil - Beds Are Burning
11. Mike Oldfield & Maggie Riley - Moonlight Shadow
12. Milli Vanilli - Girl I'm Gonna Miss You
13. Mister Mister - Broken Wings
14. Nena - 99 Luftballons
15. Nik Kershaw - Won't Let The Sun Go Down On Me
16. Opus - Life Is Life
17. Pat Bennetar - Love Is A Battlefield
18. Patrick Swayze - She's Like The Wind
19. Paul Young - Everytime You Go Away
20. Pet Shop Boys - West End Girls
21. Peter Cetera - The Glory Of Love
22. Peter Gabriel - Sledgehammer
23. Phill Collins - Another Day In Paradise
24. Pink Floyd - Another Brick In The Wall
25. Pointer Sisters - Jump (For My Love)
26. The Police - Every Breath You Take
27. Prince - Purple Rain
28. Propaganda - Duel
29. Queen - Kind Of Magic
30. Ray Parker Jr. - Ghostbusters
31. Reo Speedwagon - Can't Fight This Feeling
32. Richard Markx - Right Here Waiting
33. Rick Astley - Never Gonna Give You Up
34. Rick James - Superfreak
35. Righeira - Vamos A La Playa
36. Robbie Robertson - Somewhere Down The Crazy River
37. Rod Stewart - Young Turks
38. Roxette - Listen To Your Heart .
39. Bryan Ferry (Roxy Music) - More Than This
40. Roy Orbison - You Got It
41. Sade - Smooth Operator
42. Salt 'n Pepa - Push It
43. Samantha Fox - Touch Me (I Wanna Feel Your Body)
44. Sandra - Maria Magdalena
45. Scorpions - Still Loving You
46. Sergio Mendes - Never Gonna Let You Go
47. Simple Minds - Don't You (Forget About Me)
48. Soulsister - The Way To Your Heart
49. Spandau Ballet - True





Tracklist Part 4:
01. Steve Miller - Abracadabra
02. Steve Winwood - Higher Love
03. Stevie Wonder - I Just Called To Say
04. Survivor - Eye Of The Tiger
05. Talk Talk - Life's What You Make It
06. Talking Heads - Road To Nowhere
07. Taylor Dane - Tell It To My Heart
08. Tears For Fears - Sowing The Seeds Of Love
09. Beach Boys - Kokomo
10. The Whispers - And The Beat Goes On
11. The Korgis - Everbody's Gotta Learn Sometimes
12. Tight Fit - The Lion Sleeps Tonight
13. Tina Turner - What's Love Got To Do With It
14. Tom Petty - Free Fallin'
15. Toto - Stop Loving You
16. T'Pau - China In Your Hand
17. Tracy Chapman - Fast Car
18. U2 - Pride
19. UB40 - Red Red Wine
20. Ultravox - Vienna
21. USA For Africa - We Are The World
22. Van Halen - Jump
23. Visage - Fade To Grey
24. Wang Chung - Dance Hall Days
25. Wham - Club Tropicana
26. Whitney Houston - I Wanna Dance With Somebody
27. Will To Power - Baby I Love Your Way
28. Womack Womack - Teardrops
29. Yazoo - Don't Go
30. Yes - Owner Of A Lonely Heart

2009. augusztus 18., kedd

Álmaimban Amerika

Álmaimban még sosem jártam Amerikában, vagy ha igen, arra nem emlékszem :)
Viszont ami érdekessé teszi nekem ezt a címet az a tőlem kicsit megszokott '90-es évek zenéje.
Magyarország, mint annyi politikai és történelmi jellegű műsorból is tudjuk egy hatalmas változáson ment át.

De zeneileg is.
Hirtelen nagyon sok együttes, zenekar alakult, vagy próbált meg a felszínre törni ezekben az években és (valljuk be) néha kicsit bugyuta dallamokkal és zenékkel rágták be magukat hallójárataink göcsörtös útvesztőjén át az emlékezetünkbe.

Így volt ez pl. az AD Stúdióval; emlékszem, ahogy egy-egy koncert, vagy buli után néha összeölelkezve lányok-fiúk énekelgettünk ilyen-olyan dalokat és párszor felcsendült akkor frissen megjelent szám is, mint pl. az "Álmaimban Amerika visszainteget..."

Hihetetlen, ennek már lassan 20 éve??? Brrr...:)

Sajnos az eredeti videoklipeket nem találtam meg, így ezzel kell beérni :)

www.zeneajanlo.hu -_Ingyenes_Videoklipek






www.zeneajanlo.hu -_Ingyenes_Videoklipek




2009. június 7., vasárnap

Néhol cikis retro feeling

Esik az eső, edzés után Colombo-t néztem (el is aludtam rajta) és most épp egy régi számot nézek, hallgatok a youtube-on.
Néha tök jó hallgatni ezeket a néhol kicsit idióta, kicsit megmosolygtató számokat.

Ufo - Napolaj


Hip Hop Boyz - Megbántottak


Emergency House - Dübörög a ház


4FClub-Tanga


Jajj, már majdnem ciki...:D

Kicsit lazább, igazából innen kerültem ebbe a retro érzésbe. Anno, amikor még katona voltam és mentünk vissza a laktanyába, vagy amikor mentünk haza, néha mi is élveztük ezt a számot:

Animal Cannibals - Ülünk a vonaton



Egy kis '80-as évek? :)
Az énekes mellkirálynő...:) (minden autószerelő műhely kötelező darabja volt a poszterek között)
Samantha Fox - Touch Me


És zárul a retro mára...:)

2009. február 9., hétfő

Retro tv

Emlékszel...?
Mi már nagy kisgyerekek voltunk, a régiek még "szörnyűbb" dolgokat tudnának mesélni.
De azért...
Emlékszel...?
Hétfőn nem volt műsor.
Szombatonként is volt suli, legalábbis az egyik héten...:)
Sokunknak a világ fekete-fehérben jelent meg a tv-dobozban.
Nem mondom, hogy visszasírom, vagy boldogabb lett volna az a kor.
Mindig megszépül a múlt, ha engedjük :)

S mégis...
Emlékszel, TV maci, tv-torna...stb.
Nem nagyon volt más, két csatorna bőven elég volt...nem is volt más :D
Persze már azért akkor is volt, aki "menő" lehetett a városi tv műsoraival, SKY CHANNEL (a csíkos labdás csatorna...)
Egyre több haveromnak lett Duna TV is...
Egyik házibulin, Kriszéknél arra lettem figyelmes, hogy páran bemennek az egyik szobába és ment a tv!!! Házibulin tv...leszakadt a pofám :D
Bementem.
Mondjuk megértettem :D
Akkor már, a '90-es évek elején, softpornó, az égi csatornán éjfél után sugárzott műsort is lehetett venni.
Nagymellű néni zuhanyozott.
Komoly, 15-18 év környéki srácok voltunk. :)
Akkor még röhögve nézegettük az innen-onnan csórt pénzből vásárolt magazinokat.
Persze, természetes szerintem, érdekelt minket is, nem csak a mai fiatalokat :)

De visszatérve a retro feelingre.
Emlékszel még az esti tv-tornára, a tv macira, a VUK-ra (nem erre a mai, számomra minősíthetetlen valamire gondolok), netán arra, amikor Ullman Mónika még a bátyjának írt dalt énekelt? :)







2009. január 30., péntek

Sweet dreams


Mivel lassan már unalmas lenne ismét Pink-klippet berakni, így egy picit más lesz ma:)
Pedig annyira bírom mostanában Pinket :D
Bár lényegében ez a klipp is összefügg vele. Mégpedig úgy, hogy a Live from Wembley Arena DVD-n a "Get the Party Started" számnál, amikor Pink felemelkedik az egyik táncos csajjal a magasba ezt a számot keverik alá. Borzaszótan jól sikerült :)





Lyrics | Eurythmics lyrics - Sweet Dreams lyrics

2008. december 26., péntek

Retro...Black Box - Ride On Time

Hallgatom a winamp által elérhető rádiókat, miközben a gép előtt ülök és a rádiófelvételeket épp rögzítem a Streamripper-rel és ráakadtam egy rég elfeledett számra, még a '80-as évek vége, '90-es évek elejéről. Akkor még a Petőfi rádiót hallgatva jutottam újdonságokhoz, pl. a vasárnap délutáni B.Tóth Laci Poptarisznyájában :)



Gonna get up, gonna get up, gonna get up - who
Gonna get up, gonna get up, gonna get up - ooho, ooho
And time won't take my love away
Ooho, ooho, ooho, ooho
You're such a, you're such a
You're such a, you're such a hot temptation
You lust walk right in, walk walk walk right in
Ooho, ooho, ooho, ooho, ooho
Ooho, ooho, ooho
Gonna get up, gonna get up, gonna get up
Thank thank thank you, baby
Gonna get up, gonna get up, gonna get up
Just don't move
Gonna get up, gonna get up, gonna get up
Thank thank thank you, baby
Gonna get up, gonna get up, gonna get up
Walk right in
'Cause you ride on time, 'cause you ride on time, ride on time
'Cause you ride on time, 'cause you ride on time, ride on time
Let me tell you, let me tell you what you do
What you do, what you do to me
You're such a hot temptation
You just walk right in, walk walk walk right in
Ooho, ooho, ooho, ooho, ooho, ooho, ooho, ooho
Gonna get up, gonna get up, gonna get up .....
'Cause you ride on time, 'cause you ride on time .....