A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hihetetlen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hihetetlen. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 26., péntek

A király elment

Egy napja, hogy elhunyt ismét egy óriás. Nem nemzetünk szülötte, de sok-sok millió ember kedvence, bálványa is volt évekig.
Hihetetlen milyen sikereket ért el, a Beatles-szel egyenlő magasságokba emelték sokszor, sokan.
Emlékszem, a '80-as évek közepén a tv-ben mennyien akartak hasonló mozgással sikert aratni, amit Jackotól lestek el. Talán az egyik megalapítója volt a csoportban táncolásnak, ráérezve arra, hogy mennyire látványossá tud válni egy tánc.
Persze mint mindent sikeres és híres embert, őt is támadták, elegen és kitartóan.
Nem az én feladatom elítélni ezen vélt, vagy valós tetteiért.
Nekem olyan emlékeim vannak Vele kapcsolatban, mint a BAD című album, rengeteg nagyon izgalmas szám, rengeteg videoklip.
Mégis, ma reggel, amikor a Sláger rádióban épp egy Jackson számot hallgattam (ekkor még nem tudtam, hogy milyen mementója is van ennek), eszembe jutott, hogy milyen jó is lenne esetleg egy Michael Jackson koncertet megnézni, hiszen épp turnézik.
Egy perc múlva már a döbbenet volt, ami betöltötte a kocsit.
Michael Jackson meghalt. Na nem mintha vérbeli rajongója lettem volna, de tényleg szerettem a számait.
Eszembe jutott egyik kamaszkori barátom, Kalapos Tomi, aki megmutatta még valamikor '91-ben az új számot, CD-n (nem sok CD lejátszó volt még akkoriban :) ), a felhangzó zene a Black or White volt.
Megdöbbentett az akkori tiszta hangminőség, hiszen eleve kazettához szoktunk még :)
Tamás táncolt és mint jó táncos, elismerte Jacko tudását és néha csinált is egy-két hasonló figurát :)

Szóval elhunyt a király.
Persze mint mindig ilyenkor azok akik kedvelték szomorúak, elveszítettük.
De most is azt kell mondjam, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy kortársai lehettünk ilyen zenésznek, hogy láthattuk, még ha legtöbben csak videókon is, de akkor is, még élőben.
Kicsit melodramatikus kifejezéssel:
Requiescat In Pace

És egy apró bejegyzésrészlet egy youtube-os videó kommentjéből:
"...this is a sad day for humanity!"

Smoot criminal:


Lyrics | Michael Jackson lyrics - Smooth Criminal lyrics

She's Out Of My Life


Lyrics | Michael Jackson lyrics - She's Out Of My Life lyrics

I Just Can't Stop Loving You


Lyrics | Michael Jackson lyrics - I Just Can't Stop Loving You lyrics



Lyrics | Michael Jackson lyrics - Man In The Mirror lyrics

You Are Not Alone


Lyrics | Michael Jackson lyrics - You Are Not Alone lyrics

Most már nem jön vissza...

2009. május 16., szombat

T-Mobile Sing-along

Ok, reklám hadművelet... de akkor is :)
Egyszerűen hihetetlen és irigylésre méltó, milyen hangulatot képes pár ember rendezni.
A T-Mobile április 30-án, csütörtök este nagyszabású rendezvényt szervezett London központjában, ahol hatalmas tömeg énekelt együtt a cég legújabb európai reklámkampányának részeként.

London, számunkra legalább olyan messze van még mindig, mint bármilyen jólét.
Egyre többször látom azt az elkeseredettséget sugárzó médiát itthon, hogy itt szar, itt meg lehet halni, hogy itt semmi sem jó.
Hogy minden nap lenyomják a torkunkon, hogy mennyire szarok vagyunk amúgy, meg, hogy mennyire rossz is nekünk s milyen jó lesz, ha majd a jobbik erő győz.
Őszintén... tényleg?
Az Egyesült Királyságnak hosszú-hosszú ideje van baloldali vezetője, sőt ő az ottani Munkáspárt tagja is. Félreértések elkerülése végett, nem kedvelem a politikát. A szélsőségesség, amitől irtózom.

De vissza a videókra.
Felemelő érzés, amikor ilyen vegyes társaság együtt énekel, amikor ennyi ember borul össze.
A legutolsó videó egy vélemény videó, melyben csak azt halljuk, hogy az emberek mennyire fellélegeztek, mosolyogtak és vidámak voltak.
Ez hiányzik néha nálunk is.
Hogy lássuk meg azt a csöpp jót is néha az életben...

T-Mobile Sing-along - Trafalgar Square - Hey Jude



Lyrics | Beatles lyrics - Hey Jude lyrics







2009. május 9., szombat

Discovery

Bevallom nem sűrűn nézek tv-t. Bár van, legtöbbször háttérként él nálam.
Ellenben, vannak bizonyos műsorok, amiket előszeretettel nézek.
Ilyen pl. a Discovery csatorna egyes műsorai, mint pl. a Time Warp, ahol számunkra átlagos, vagy néha ritka pillanatokat egy nagysebességű kamerával felvesznek, melyet normál sebességgel, azaz végülis erősen lassítva visszajátszanak.
Hihetetlen látvány tárul ilyenkor elénk, érdemes meglesni :)



Time Warp

2009. március 5., csütörtök

Te erős leszel a végén?

Egy eléggé megrázó, megható videóval ünneplem meg a 60. bejegyzésem.
Biztos mindenki megélt már különböző csapásokat, kudarcokat.
Legtöbbször valami sanyarú önsajnálat miatt hosszú ideig nyalogatjuk sebeinket és próbáljuk megérteni a megérthetetlent. Miért?
Pedig nem a miért a lényeg.
Hanem a hogyan.
Hogyan tudunk továbblépni, hogyan tudunk ismét felállni, szembenézni a világgal, önmagunkkal.
Legtöbbünknek ehhez MINDEN eszközünk megvan. Legtöbben egészségesek, eléggé értelmesek is vagyunk (még ha le is "hülye idióta"-zzuk egymást), de lényegében puszta emberi valónkban egyenlő esélyekkel rendelkezünk.
Mégis képesek vagyunk saját korlátaink rabjaként élni, nem vesszük észre, hogy mennyire fantasztikusan szerencsések is vagyunk.
De elég erősek is ehhez?

Mindenkinek vannak problémái, félelmei és néha a legerősebb férfi is sír. Még ha nem is akarjuk elhinni.

Most álljon itt egy olyan ember mintaképül, akiről végképp nem is gondolnánk, hogy akár példakép is lehetne.
Példakép emberi nagyságban, kitartásban, erőben, önbecsülésben.

Egy név: Nick Vujicic



2008. július 3., csütörtök

Emberfeletti

Oscar Pistorius.
Amikor valaki sportol és elér egy bizonyos eredményt tudja, hogy az a befektetett energia, sokszor kínzó, gyötrelmes órák eltörpül az érzett boldogság mellett.

Oscar Pistorius ráadásul hihetetlen teljesítményre készül. A legtöbbször elismerés nélküli paraolimpikonok közül kiemelkedve megpróbál bejutni a pekingi olimpiára, ha teljesíti a szintidőt, döntött a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
Egyszer már elutasították, mivel a speciális műlábak előnyt jelentenek versenytársaival szemben.