Vannak pillanatok, amikor egy érzést leginkább csak zenével adhatsz át, akkor felesleges a szavakat pazarolni. Amikor ugyanezt videóval is megteheted, ragadd meg az alkalmat...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 19., hétfő
2009. augusztus 22., szombat
Sticky & Sweet
Lehet szeretni, lehet utálni.
Sokak számára valóban ellentmondásos Madonna, hiszen hol botrányoktól hangos tőle a média, hol meg szinte istennőként dicsőítik.
Kiskoromtól kezdve ott van Madonna is a zenei tudatomban, hol én kedveltem 1-2 számát, hol olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akik szerették.
El kell ismerni, hogy Madonna sok mindenbe belekapott, sok mindent megmutatott és megérintett a zenén keresztül.
Bevallom kicsit sajnálom, hogy nem megyek el a mai Madonna koncertre, de bevallom, a DM koncerten is oly messze voltam a színpadtól, hogy a látvány, amit a kivetítő tudott nyújtani, nem ért fel azzal az élménnyel, amit a színpad előtt lehetett volna megélni.
Jó szórakozást mindenkinek aki megy :)

2009. június 23., kedd
Personal Jesus
Címkék:
Depeche Mode,
koncert,
zene
Ez volt az első olyan szám, amit még 1990-ben egy iskolai bulin én is dúdolgattam..:)
Emlékszem, mennyire fura volt nekem a depeches, "kjúros" (The Cure), és persze a bonanzás világ. A fekete ruha, a kissé halált váró hangulat...fura volt.
Persze előtte is hallgattam, hallottam számokat, mint pl. a Strange Love, vagy a Little 15. Ezeket is kedveltem, de eléggé rock érzésű gyerekként nem kötött le annyira.
Majd lassan megszerettem a Bonanzát és a friss Ákos dalokat is.
Érdekes, hogy technikumban egy Bonanza fun sráccal cserélgettünk Edda kazettákat, mert ő meg az Eddát kedvelte meg. Fura dolgok :)
Ma ismét lesz DM koncert itt Pesten a Puskás Stadionban.
Bevallom reggel a zuhogó eső láttán egyáltalán nem vágytam erre.
S úgy összességében is, a tavaszi Pinket jobban vártam :)
Van ez így kérem...változunk.
Viszont nem tudok elmenni amellett, hogy nagyon jó számokat írt a DM eddig is és a jelenegi turnéját ha meglesem, sok olyan dal van, amit sokan szeretnek, ismernek.
Lyrics | Depeche Mode lyrics - A Question Of Time lyrics
Lyrics | Depeche Mode lyrics - Never Let Me Down Again lyrics
Lyrics | Depeche Mode lyrics - Strangelove lyrics
És a címadó...:)
Lyrics | Depeche Mode lyrics - Personal Jesus lyrics

2009. március 25., szerda
Élmény volt

Tegnap ilyenkor már véget ért.
Hihetetlenül jó volt, sajnos...:)
Mert ha szar lett volna, akkor nem lenne ilyen rossz, hogy már vége :)
Látvány, hangzás, előadásmód.
Borzasztóan profi volt minden. Hihetetlenül gördülékenyen ment. Lenyűgöző...sorolhatnám a dícséreteket, de mint egy nagyon jó barátom/barátnőm mondta, már elfogult vagyok Pinkkel kapcsolatban ;)
Elismerem, így van.

Érdemes volt megnézni pár Funhouse turné videót már előtte. Bár van aki erre azt mondaná, hogy butaság volt, nekem jól esett, hogy ugyanazt láthattam, mint mások Franciaországban, vagy amit ma Bécsben, vagy fognak látni Angliában, Németországban, Ausztráliában.
A So What érezhetően az egyik legnagyobb robbanás volt a koncerten
Számomra az egyik leglenyűgözőbb dolog, az a hihetetlen akrobatika, amit maga Pink is megcsinál.
Sportos, izmos testű nő, és bámulatos mikre képes.

Ha megtehetném, annyi koncertet néznék meg, amennyit lehet. :)
De mivel nem lehet, be kell azzal érnem, örülök, hogy részese lehettem ennek a látványnak, ott lehettem, közvetlenül hallhattam, láthattam :)
S talán egyik legszebb száma, mely zárójelenetként szerepelt:
Glitter In The Air.
Le a kalappal Pink előtt, betegen, fáradtan ilyen show-t nyújtani...
2009. március 22., vasárnap
Highway To Hell
No nem AC/DC-től.
Pink rendszeresen csempész koncertjei dalai közé rockzenekarok sikeres számait (pl. GNR-t is)
A jelenlegi Funhouse Tour koncertjének nyitóképe lesz ez a videó, legalábbis amit a külföldi koncertek alapján láttam :)

2009. január 27., kedd
Get The Party Started
Címkék:
koncert,
pink,
Rhythm and Blues

Tévedtem :)
Mégis megyek P!nk-re :)
Megvannak a jegyek és erősen remélem, iszonyat jó buli lesz :)
Sokat jelentett, hogy majd minden nap hallgatom ezt a zenét.
Rockos, vagány kis csaj Pink :)
Lyrics | Pink lyrics - So What lyrics
Lyrics | Pink lyrics - Just Like A Pill lyrics
Lyrics | Pink lyrics - Cuz I Can lyrics
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)