Minden nap más az életünkben, még ha néha egyöntetűen szürkének is érezzük.
Felkelünk, iskola, munka, mindennapi teendőink mellett elfelejtjük sokszor, hogy milyen szép is tud lenni az életünk.
Tegnap azt mondták nekem, hogy néha kicsit "hurráoptimista" vagyok. Bevallom, ennek most örülni tudok, ugyanis évtizedekkel ezelőtt talán pont a másik véglet voltam.
Nem figyelünk egymásra, nem tudunk, nincs időnk...mentegetjük magunkat, mintha kellene bármi indok is arra, hogy miért vagyunk figyelmetlenek.
Szürke napok, egymásba mosódó hétköznapok. Ha egy picit, de tényleg csak picit teszünk azért, hogy szebb legyen egy-egy napunk, akkor rögtön több szebb dolgot látunk meg benne.
Annyi érzés kering az emberben, annyiféle dolog kavaroghat bennünk, s nem tudunk csak jók, vagy csak rosszak lenni. S bár kicsit szentimentális a gondolat, de olyanok vagyunk mint a színek kavalkádja. Mindig más és mást látnak bennünk ismerőseink. Egyik ilyennek, a másik másmilyennek ismer.
Előfordul, hogy megfakultnak tűnünk saját magunknak is. Borzasztó fáradtan, kimerülten nehéz hurráoptimistának lenni. Nehéz azt mondani, hogy "köszönöm", hogy "kedves vagy, hogy gondoltál rám", hogy "köszönöm, hogy vagy"
Érdemes néha picit, akár egy másodpercre saját magunkon erőt venni, és akár egy szóval kifejezni a társainknak, szeretteinknek: "köszönöm".
Ezzel is elkezdhetjük újra színezni a napunk, napjainkat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzelem. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. február 5., szombat
2010. november 22., hétfő
Búcsú
Talán a legnehezebb pillanatok életünkben a búcsú pillanatai.
Amikor valamitől elszakadunk, amikor valami új dolog vár ránk.
A búcsú mindig két oldalú, hiszen aki elmegy és aki itt marad, mindkettőnek nehéz, csak kicsit más.
Búcsú. Nehéz szó ez, ha az ember belegondol.
Búcsú egy iskolától, éveken át ápolt kapcsolatoktól, barátoktól.
Búcsú a szülőhelyedtől, mely évekig ölelt át téged, s az út pora évekig takart be bolondos, haragos kedvében.
Búcsú szeretteidtől, mert új környezetbe léptél, s távol lesztek egymástól.
Búcsú a szülőktől, kik mindent megadtak addig, hogy óvva, félve kísérjék minden lépted, s születésed óta rettegnek attól a mondattól...
"Szia apu, szia anyu...indulnom kell!"
Búcsú a volt szerelmedtől, kit még magadnál is jobban szerettél, jobban bárkinél e Földön!
A búcsú fáj. Fáj és mégis szükséges.
Minden búcsú egy új élet kezdete...mint főnix éled újra a szívedben a remény, hogy jobb lesz, hogy ismét megtalálod az utad.
A búcsúban mégis sokszor magunkat sajnáljuk leginkább...hogy Én mit veszítettem, hogy Én nekem milyen fájdalmam van...
Önzőek vagyunk.
Minden búcsú esetén, s legyen ez akár a földi életünk végső búcsúja is akár, azt kellene végignézni, mit kaptunk, s mit adtunk azért a kapcsolatért, amiért szerettük mindezt.
Hogy mennyi vidám, örömteli percet, órát kaptunk, s mennyi izgalommal telit adtunk mi magunk.
Hogy mennyi mindent voltunk képesek tanulni ez alatt az idő alatt, hogy mennyire voltunk képesek megismerni a másikat.
S eszünkbe fognak jutni a keserű percek is. Mert azok is voltak.
De minden egyes keserű pirulát el lehet felejteni, ha tudjuk, ez csiszolta oly fényessé ezt a kapcsolatot.
Ha tudjuk, elismerjük a kapcsolat rajtunk is állt, mi is felelősek voltunk érte.
S eszünkbe jutnak a megbocsájtás sírós-vidám percei is, amikor egymás karjába borulva vélt, valós sérelmeink könnyekbe áztatott masszává olvadnak és rájövünk:
"Nélküled én sokkal kevesebb vagyok!"
Egyszer minden véget ér...
Ne szomorkodjunk soká, mert azzal csak a múlt szépségeit felhőzzük, mely sokkal érdemesebb volt, mintsem fekete kendőbe csomagolt emlékcsomagként végezze gondolatpolcunk eldugott sarkában.
Amikor valamitől elszakadunk, amikor valami új dolog vár ránk.
A búcsú mindig két oldalú, hiszen aki elmegy és aki itt marad, mindkettőnek nehéz, csak kicsit más.
Búcsú. Nehéz szó ez, ha az ember belegondol.
Búcsú egy iskolától, éveken át ápolt kapcsolatoktól, barátoktól.
Búcsú a szülőhelyedtől, mely évekig ölelt át téged, s az út pora évekig takart be bolondos, haragos kedvében.
Búcsú szeretteidtől, mert új környezetbe léptél, s távol lesztek egymástól.
Búcsú a szülőktől, kik mindent megadtak addig, hogy óvva, félve kísérjék minden lépted, s születésed óta rettegnek attól a mondattól...
"Szia apu, szia anyu...indulnom kell!"
Búcsú a volt szerelmedtől, kit még magadnál is jobban szerettél, jobban bárkinél e Földön!
A búcsú fáj. Fáj és mégis szükséges.
Minden búcsú egy új élet kezdete...mint főnix éled újra a szívedben a remény, hogy jobb lesz, hogy ismét megtalálod az utad.
A búcsúban mégis sokszor magunkat sajnáljuk leginkább...hogy Én mit veszítettem, hogy Én nekem milyen fájdalmam van...
Önzőek vagyunk.
Minden búcsú esetén, s legyen ez akár a földi életünk végső búcsúja is akár, azt kellene végignézni, mit kaptunk, s mit adtunk azért a kapcsolatért, amiért szerettük mindezt.
Hogy mennyi vidám, örömteli percet, órát kaptunk, s mennyi izgalommal telit adtunk mi magunk.
Hogy mennyi mindent voltunk képesek tanulni ez alatt az idő alatt, hogy mennyire voltunk képesek megismerni a másikat.
S eszünkbe fognak jutni a keserű percek is. Mert azok is voltak.
De minden egyes keserű pirulát el lehet felejteni, ha tudjuk, ez csiszolta oly fényessé ezt a kapcsolatot.
Ha tudjuk, elismerjük a kapcsolat rajtunk is állt, mi is felelősek voltunk érte.
S eszünkbe jutnak a megbocsájtás sírós-vidám percei is, amikor egymás karjába borulva vélt, valós sérelmeink könnyekbe áztatott masszává olvadnak és rájövünk:
"Nélküled én sokkal kevesebb vagyok!"
Egyszer minden véget ér...
Ne szomorkodjunk soká, mert azzal csak a múlt szépségeit felhőzzük, mely sokkal érdemesebb volt, mintsem fekete kendőbe csomagolt emlékcsomagként végezze gondolatpolcunk eldugott sarkában.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Keserű ízű ébredés, hideg az ágyam,
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Valaki más, ki mást ígér,
lehet hogy még ma átkísér
az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part,
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Valaki más, ki mást ígér,
lehet hogy még ma átkísér
az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part,
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
2010. január 7., csütörtök
Veled vagyok
Nagyon sok dolog van az életemben, mi boldogságot okozott eddig, s bennem él azóta is.
Azt hiszem, természetes dolog, ha az ember megpróbálja keresni a boldogságot, mert az nem jár sajnos, azért meg kell küzdeni, meg kell küzdenünk.
Kamaszkorom óta sok-sok élményt köszönhetek ennek a zenének, a daloknak, melyek egy együttestől származnak: Edda. Sokszor és sokan kicikizték, sokszor volt kétséges, hogy mi is az adott csapat igazi irányzata. Mégis, sokan, sokszor találkoztunk koncerteken és tudtunk együtt örülni a zenének, egymásnak.
Mindenki életében vannak fordulópontok, kis állomások, melyeknél megpihen és visszatekint, megáll és elgondolkodik.
Én is elértem ismét egy ilyenhez.
Szentimentális és kicsit gyerekes gondolatok egy 36 éves felnőtt fejében, szívében.
Elfelejtett dolgok, melyek vissza-visszatekintenek ilyen idősen is és mintha kis kamasz lennék, s sétálnék kéz a kézben egy lánnyal a sötét utcákon...
Körbevesz a város elhaló zaja, hideg van, s egymás kezét fogva, apró kis puszikat váltogatva a hosszú, forró csókokig...eszembe jutnak dolgok...emlékek...
Annyira egyedül tudunk lenni a fájdalmainkkal, az érzéseinkkel... a legnagyobb tömegben is magányosak...
De ha ott van az a másik, akinek a kezét fogod, ujjaiddal végigcirógatod az övét...s érzed, nem vagy egyedül...van valaki, aki szeret, s lelked másik felét adja...
Néha sikerül, néha nem...
Néha csak későn jövünk rá, ki is volt az, akinek a keze igazán passzolt a miénkbe...
S néha tudnunk kell elengedni a másik kezét...
Nem azért, mert már nem szeretjük...Nem.
Hanem épp azért mert szeretjük... s a kötődéssel csak bántjuk, bántanánk...
Néha kicsit többet gondolkodunk, mint kellene, s ezzel meg tudjuk fojtani az érzelmeket... racionalizálunk, tervezünk, számítunk...
S közben a másik csak vár...s reménykedik...
De nem lehet örökké várni, nincs annyi időnk sajnos ezen a Földön...
Hagyni kell esélyt persze, de ha az ember szeret valakit, akkor tudni kell elengedni is... még ha fáj is... mert olyan jól odapasszolt a keze a miénkbe...
"Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerűen érezni kell."
Ha majd eljön az az
idő, melyben mindenki ott
állhat, egyenlőként a "színpadon" s
nyitott szívvel, lélekkel sírhatunk,
zokoghatunk egymás vállán, akkor
ott tudni fogjuk
lehet, hogy akkor és ott, nem sikerült, de most együtt vagyunk.
Életünkben kevésszer adatik meg az a boldogság, mely
vidám és szomorú perceinket egybemosva elfelejtünk mindent, s
igent mondunk egymás érzelmeinek...
Azt hiszem, természetes dolog, ha az ember megpróbálja keresni a boldogságot, mert az nem jár sajnos, azért meg kell küzdeni, meg kell küzdenünk.
Kamaszkorom óta sok-sok élményt köszönhetek ennek a zenének, a daloknak, melyek egy együttestől származnak: Edda. Sokszor és sokan kicikizték, sokszor volt kétséges, hogy mi is az adott csapat igazi irányzata. Mégis, sokan, sokszor találkoztunk koncerteken és tudtunk együtt örülni a zenének, egymásnak.
Mindenki életében vannak fordulópontok, kis állomások, melyeknél megpihen és visszatekint, megáll és elgondolkodik.
Én is elértem ismét egy ilyenhez.
Szentimentális és kicsit gyerekes gondolatok egy 36 éves felnőtt fejében, szívében.
Elfelejtett dolgok, melyek vissza-visszatekintenek ilyen idősen is és mintha kis kamasz lennék, s sétálnék kéz a kézben egy lánnyal a sötét utcákon...
Körbevesz a város elhaló zaja, hideg van, s egymás kezét fogva, apró kis puszikat váltogatva a hosszú, forró csókokig...eszembe jutnak dolgok...emlékek...
Annyira egyedül tudunk lenni a fájdalmainkkal, az érzéseinkkel... a legnagyobb tömegben is magányosak...
De ha ott van az a másik, akinek a kezét fogod, ujjaiddal végigcirógatod az övét...s érzed, nem vagy egyedül...van valaki, aki szeret, s lelked másik felét adja...
Néha sikerül, néha nem...
Néha csak későn jövünk rá, ki is volt az, akinek a keze igazán passzolt a miénkbe...
S néha tudnunk kell elengedni a másik kezét...
Nem azért, mert már nem szeretjük...Nem.
Hanem épp azért mert szeretjük... s a kötődéssel csak bántjuk, bántanánk...
Néha kicsit többet gondolkodunk, mint kellene, s ezzel meg tudjuk fojtani az érzelmeket... racionalizálunk, tervezünk, számítunk...
S közben a másik csak vár...s reménykedik...
De nem lehet örökké várni, nincs annyi időnk sajnos ezen a Földön...
Hagyni kell esélyt persze, de ha az ember szeret valakit, akkor tudni kell elengedni is... még ha fáj is... mert olyan jól odapasszolt a keze a miénkbe...
"Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerűen érezni kell."
Ha majd eljön az az
idő, melyben mindenki ott
állhat, egyenlőként a "színpadon" s
nyitott szívvel, lélekkel sírhatunk,
zokoghatunk egymás vállán, akkor
ott tudni fogjuk
lehet, hogy akkor és ott, nem sikerült, de most együtt vagyunk.
Életünkben kevésszer adatik meg az a boldogság, mely
vidám és szomorú perceinket egybemosva elfelejtünk mindent, s
igent mondunk egymás érzelmeinek...
2009. december 28., hétfő
Avatar
Úgy gondolom sokan vannak, akik már látták és még sokan lesznek akik látni akarják, látni fogják ezt a filmet. Nekem most vasárnap volt alkalmam megnézni és nem hallgattam, olvastam igazán kritikát erről a filmről sem, persze azon kívül, hogy sokak szerint, akik már látták, nagyon jó film volt.
Először is a látvány. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött ez a szemüveges verzió is, én anno a Kémkölykök 3D-t láttam és bár akkor az is érdekes volt, de közel sem hatott meg annyira, mint most akárcsak a film előtti animációs filmek bemutatói, akár maga az Avatar.
Szerintem sokan aggódtunk, hogy a szemüveg esetleg kellemetlen lesz, fárasztó...stb., ráadásul majdnem 3 órás film...durva...
Szóval az ember kicsit tart az ilyenektől...
Elkezdődött...
Lenyűgöző volt számomra, hogy a szemüvegen keresztül szinte tökéletes volt a mélységérzet. Mint egy kisgyerek, hol fel, hol levettem a szemüveget, hogy lássam a különbséget.
Egy nap telt el és annak ellenére, hogy pár ismerősöm szerint a film átlagos történettel szerepelt, azt kell mondjam, szerintem mindenki egy kicsit másképp érzi, értelmezi a filmet. Ahogy két ember véleménye sem egyezhet tökéletesen :)
Mit jelentett nekem az Avatar?
Egy olyan ember, aki elveszítette valamilyen okból az álmait, a lehetőségeinek egy jó részét, s ebből kifolyólag kitaszított, kisebb rendű lett, volt esélye mégis egy teljes értékű életet megízlelnie. Persze kicsit olyan, mintha álmaiban élt volna, de a Mátrix óta tudjuk..álmunkban nem mindig tudjuk eldönteni (sőt néha ébren sem), hogy mi a valóság és mi a képzelet.
S jönnek a konfliktusok, melyben az ember, mint az egyik legkárosabb, természetromboló lény, mindent megtesz azért, hogy bizonyos forrásokhoz jusson, s ezért szó szerint átgázol mindenen.
S persze mint mindenben itt is vannak érzelmek. Finomabb és zajosabbak egyaránt.
Hihetetlen, ahogy az ember képes átvenni egy másik közösség szokásait, felvenni az ő ritmusukat és azt sokkal inkább magának érzi, mint addigi életét.
Ellenségekből, ellenfelekből barát, "testvér" válik, a tanítóból, a legjobb társ, s szerelem szövődik.
S miközben nézi az ember a filmet ott motoszkál az ember agyában... de hiszen ő most is abban a kis dobozban él, csak egy "idegen testet" vett fel...ennek valamikor vége fog szakadni... rossz volt erre gondolni, hiszen megszerettem a főhősöket.
S mint mindig, itt is eljutottunk egy olyan pillanathoz, amikor sajnos színt kell vallani...így, vagy úgy megtörik a "varázs"...
Nem mesélem tovább, inkább az érzéseim, érzelmeim szövedékével szeretném befejezni ezt a kis bejegyzést...
Összességében egy hihetetlenül látványos, számomra szép filmet nézhettem meg. Szembesülhettünk ismét azzal az emberi csökevénységgel, ami sajnos nap mint nap a pusztulásunk felé lök minket, de egyben azzal az érzelemvilággal is, ami azért majd mindenkiben megmozdul, amikor szeret valakit, amikor önön érdekein felül képes emelkedni és aláveti magát ennek.
Sajnos túl sok minden kavarog még mindig a fejemben ezzel kapcsolatban és a blog bejegyzést már a felénél unhattad :D
Így zárszóként annyit:
Érdemes megnézni!
Először is a látvány. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött ez a szemüveges verzió is, én anno a Kémkölykök 3D-t láttam és bár akkor az is érdekes volt, de közel sem hatott meg annyira, mint most akárcsak a film előtti animációs filmek bemutatói, akár maga az Avatar.
Szerintem sokan aggódtunk, hogy a szemüveg esetleg kellemetlen lesz, fárasztó...stb., ráadásul majdnem 3 órás film...durva...
Szóval az ember kicsit tart az ilyenektől...
Elkezdődött...
Lenyűgöző volt számomra, hogy a szemüvegen keresztül szinte tökéletes volt a mélységérzet. Mint egy kisgyerek, hol fel, hol levettem a szemüveget, hogy lássam a különbséget.
Egy nap telt el és annak ellenére, hogy pár ismerősöm szerint a film átlagos történettel szerepelt, azt kell mondjam, szerintem mindenki egy kicsit másképp érzi, értelmezi a filmet. Ahogy két ember véleménye sem egyezhet tökéletesen :)
Mit jelentett nekem az Avatar?
Egy olyan ember, aki elveszítette valamilyen okból az álmait, a lehetőségeinek egy jó részét, s ebből kifolyólag kitaszított, kisebb rendű lett, volt esélye mégis egy teljes értékű életet megízlelnie. Persze kicsit olyan, mintha álmaiban élt volna, de a Mátrix óta tudjuk..álmunkban nem mindig tudjuk eldönteni (sőt néha ébren sem), hogy mi a valóság és mi a képzelet.
S jönnek a konfliktusok, melyben az ember, mint az egyik legkárosabb, természetromboló lény, mindent megtesz azért, hogy bizonyos forrásokhoz jusson, s ezért szó szerint átgázol mindenen.
S persze mint mindenben itt is vannak érzelmek. Finomabb és zajosabbak egyaránt.
Hihetetlen, ahogy az ember képes átvenni egy másik közösség szokásait, felvenni az ő ritmusukat és azt sokkal inkább magának érzi, mint addigi életét.
Ellenségekből, ellenfelekből barát, "testvér" válik, a tanítóból, a legjobb társ, s szerelem szövődik.
S miközben nézi az ember a filmet ott motoszkál az ember agyában... de hiszen ő most is abban a kis dobozban él, csak egy "idegen testet" vett fel...ennek valamikor vége fog szakadni... rossz volt erre gondolni, hiszen megszerettem a főhősöket.
S mint mindig, itt is eljutottunk egy olyan pillanathoz, amikor sajnos színt kell vallani...így, vagy úgy megtörik a "varázs"...
Nem mesélem tovább, inkább az érzéseim, érzelmeim szövedékével szeretném befejezni ezt a kis bejegyzést...
Összességében egy hihetetlenül látványos, számomra szép filmet nézhettem meg. Szembesülhettünk ismét azzal az emberi csökevénységgel, ami sajnos nap mint nap a pusztulásunk felé lök minket, de egyben azzal az érzelemvilággal is, ami azért majd mindenkiben megmozdul, amikor szeret valakit, amikor önön érdekein felül képes emelkedni és aláveti magát ennek.
Sajnos túl sok minden kavarog még mindig a fejemben ezzel kapcsolatban és a blog bejegyzést már a felénél unhattad :D
Így zárszóként annyit:
Érdemes megnézni!
Blogolva a következővel: Flock Böngésző
2009. december 13., vasárnap
A szivárványon túl
Nemrég volt a tv-ben az első 40 randi című film, melyet nem tudtam teljesen az elejétől nézni, mert dolgoztam itthon, meg amúgyis, megvan, de néha meg szoktam nézni ennek ellenére is tv-n az ilyen filmeket.
Most ezt a filmet is, melynek záró zenéje Israel Kamakawiwo'ole "Somewhere Over The Rainbow" című száma.
Nekem nem a filmmel kapcsolatban van most "mondanivalóm", csupán, ahogy fél füllel hallgattam a tv-t még előtte is és említést tettek a közelgő karácsony miatti őrületre.
A legdrágább cuccokat ugyanúgy veszik, akik megtehetik, akik nem tudnak egyszerűen "ajándékot" venni, azok hitelt vesznek fel... MIÉRT???
Miért van az, hogy egy ilyen ünnepen, mint a Karácsony, az emberek őrült mód csak a drága, sokszor erejük feletti dolgok vásárlásában és ajándékozásában (sokszor önajándékozás) látják a karácsonyi szellemet...
Borzasztó és ijesztő számomra, hogy ilyen világban élünk.
Nem tudom, néha nem érzem jól magam itt ezen a Földön. Tele vagyunk hibás, gyötrelmes döntésekkel, szenvedünk és sírunk...de vágyunk is valami jóra, valami olyasmire, amit valamiért szinte sosem tudunk elérni...
Pedig itt van mindig, csak nem is akarjuk meglátni... Bennünk van, szeretteinkben.
Nem kell sok, csak odamenni a másikhoz, barátokhoz, barátnőkhöz és egyszerűen annyit mondani: "Szeretlek, boldog ünnepeket..."
Mint ahogy Dorothy is vissza akart jutni ahonnan elröppentette sors, s ahogy a társai is máshoz mentek, hogy megtalálják önmagukat...nekünk is ez lenne a legfontosabb, nem a drága ajándék...
Talmi dolgok ezek, sár és szenny...
Egy csendes kis helyen, forró csokit iszogatva, beszélgetve azzal, azokkal, akiket a legjobban szeretek ezen a világon... mindennél jobban vágyom erre... s visszaemlékezni egy-egy évnyi múltunkra...
Ooooo oooooo ohoohohoo
Ooooo ohooohoo oooohoo
Ooooo ohoohooo oohoooo
Oohooo oohoooho ooooho
Ooooo oooooo oooooo
Ooooo oooooo oooooo
Somewhere over the rainbow
Way up high
And the dreams that you dreamed of
Once in a lullaby ii ii iii
Somewhere over the rainbow
Blue birds fly
And the dreams that you dreamed of
Dreams really do come true ooh ooooh
Someday I'll wish upon a star
Wake up where the clouds are far behind me ee ee eeh
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney tops thats where you'll find me oh
Somewhere over the rainbow bluebirds fly
And the dream that you dare to,why, oh why can't I? i iiii
Well I see trees of green and
Red roses too,
I'll watch them bloom for me and you
And I think to myself
What a wonderful world
Well I see skies of blue and I see clouds of white
And the brightness of day
I like the dark and I think to myself
What a wonderful world
The colors of the rainbow so pretty in the sky
Are also on the faces of people passing by
I see friends shaking hands
Saying, "How do you do?"
They're really saying, I...I love you
I hear babies cry and I watch them grow,
They'll learn much more
Than we'll know
And I think to myself
What a wonderful world (w)oohoorld
Someday I'll wish upon a star,
Wake up where the clouds are far behind me
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney top that's where you'll find me
Oh, Somewhere over the rainbow way up high
And the dream that you dare to, why, oh why can't I? I hiii ?
Most ezt a filmet is, melynek záró zenéje Israel Kamakawiwo'ole "Somewhere Over The Rainbow" című száma.
Nekem nem a filmmel kapcsolatban van most "mondanivalóm", csupán, ahogy fél füllel hallgattam a tv-t még előtte is és említést tettek a közelgő karácsony miatti őrületre.
A legdrágább cuccokat ugyanúgy veszik, akik megtehetik, akik nem tudnak egyszerűen "ajándékot" venni, azok hitelt vesznek fel... MIÉRT???
Miért van az, hogy egy ilyen ünnepen, mint a Karácsony, az emberek őrült mód csak a drága, sokszor erejük feletti dolgok vásárlásában és ajándékozásában (sokszor önajándékozás) látják a karácsonyi szellemet...
Borzasztó és ijesztő számomra, hogy ilyen világban élünk.
Nem tudom, néha nem érzem jól magam itt ezen a Földön. Tele vagyunk hibás, gyötrelmes döntésekkel, szenvedünk és sírunk...de vágyunk is valami jóra, valami olyasmire, amit valamiért szinte sosem tudunk elérni...
Pedig itt van mindig, csak nem is akarjuk meglátni... Bennünk van, szeretteinkben.
Nem kell sok, csak odamenni a másikhoz, barátokhoz, barátnőkhöz és egyszerűen annyit mondani: "Szeretlek, boldog ünnepeket..."
Mint ahogy Dorothy is vissza akart jutni ahonnan elröppentette sors, s ahogy a társai is máshoz mentek, hogy megtalálják önmagukat...nekünk is ez lenne a legfontosabb, nem a drága ajándék...
Talmi dolgok ezek, sár és szenny...
Egy csendes kis helyen, forró csokit iszogatva, beszélgetve azzal, azokkal, akiket a legjobban szeretek ezen a világon... mindennél jobban vágyom erre... s visszaemlékezni egy-egy évnyi múltunkra...
Ooooo oooooo ohoohohoo
Ooooo ohooohoo oooohoo
Ooooo ohoohooo oohoooo
Oohooo oohoooho ooooho
Ooooo oooooo oooooo
Ooooo oooooo oooooo
Somewhere over the rainbow
Way up high
And the dreams that you dreamed of
Once in a lullaby ii ii iii
Somewhere over the rainbow
Blue birds fly
And the dreams that you dreamed of
Dreams really do come true ooh ooooh
Someday I'll wish upon a star
Wake up where the clouds are far behind me ee ee eeh
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney tops thats where you'll find me oh
Somewhere over the rainbow bluebirds fly
And the dream that you dare to,why, oh why can't I? i iiii
Well I see trees of green and
Red roses too,
I'll watch them bloom for me and you
And I think to myself
What a wonderful world
Well I see skies of blue and I see clouds of white
And the brightness of day
I like the dark and I think to myself
What a wonderful world
The colors of the rainbow so pretty in the sky
Are also on the faces of people passing by
I see friends shaking hands
Saying, "How do you do?"
They're really saying, I...I love you
I hear babies cry and I watch them grow,
They'll learn much more
Than we'll know
And I think to myself
What a wonderful world (w)oohoorld
Someday I'll wish upon a star,
Wake up where the clouds are far behind me
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney top that's where you'll find me
Oh, Somewhere over the rainbow way up high
And the dream that you dare to, why, oh why can't I? I hiii ?
2009. május 10., vasárnap
Elégették belőlem mindazt, ami szép volt
Amikor még...
Amikor még nagyon oda voltam az Eddáért, amikor még tényleg nem volt más, mint ők.
Jó visszatekinteni ezekre a számokra, visszahallgatni őket, mint emlékezetem magnetofonszalagját. Kicsit poros, kicsit szakadt és persze minden megszépült...:)
Letörölte az idő a kicsit kellemetlen emlékeket.
De biztos, hogy jó dolog ez? Hogy mindig mindent szépnek akarunk látni? Hogy felejteni akarunk?
Sokszor mondták nekem is, ne foglalkozz, ne rágódj a múlton, csak a jelen és a jövő számítson.
A múltam Én vagyok.
Nem Te, nem más. Én. Nekem ez kell, az enyém :)
A rég elfelejtett arcok, barátok, kedves és ellenszenves emberek.
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt..."
Mi az, ami szép? :)
Persze, ami jó, gondolnánk sokan.
De nem. Ami jó, az nem mindig szép. Legalábbis a hétköznapi értelemben nem.
Van akinek jó az ital, jó a cigi.
Pedig tudjuk, ezek nem jó dolgok.
De milyen szép tud lenni mégis egy nagyon ízléses üveg, egy szépen csomagolt dohányos doboz.
Ízlés...:)
Jut eszembe, az iwiw-en lehet telepíteni egy alkalmazást, az "Egymás szemében"
Ott számomra érdekes dolog derült ki.
Az ítéletek alapján ma este így nézek ki (36 vélemény):
Képben vagy 4,8
Kedves vagy 4,6
Őszinte vagy 4,3
Kreatív vagy 4,2
Humoros vagy 3,8
Jó az ízlésed 3,6
Jól nézel ki 3,2
:) lehet mosolyogni, vagy ami épp rád jön :)
Ami kicsit megdöbbentett, hogy az ízlésem nem a legjobb...(ami a kreativitásom és a képben létemet illeti ez sem igaz szerintem) (úgy hiszem nem igazán mérvadó ez a dolog, hiszen az ismerőseim nagy része évek óta nem is látott, a legközelebbi ismerősök, barátok meg alig vannak 10-en...)
Azt hiszem olvasgatnom kellene valami bulvárt, hogy lássam mi az ízléses :)
Mindenesetre én jóideje azt vallom, hogy számomra nem az az egyedi, az ízléses, ha egy Gucci, Mayo, vagy az isten tudja milyen "egyedi", de mégis tömegcuccban parádézik valaki. :)
Az ízlés persze nem csak öltözék.
Hanem valamilyen viszony a szép és nemes, illetve a hétköznapi és blőd dolgok között.
Nem lehet valaki 100%-osan ízléses sajnos.
Legalábbis nem tehetjük meg sokan :)
Az ízlés nem pénz kérdése...
Jahh, szegény koldusok is ezt mondják biztos a Deák térnél...
Néha elegem van ebből a világból. :)
Mármint a képmutatásból, az acsarkodásból.
Mindenki arra vágyik, hogy szeressék, elismerjék. De egyszerűen nem vagyunk képesek még a társaink szeretetét sem elnyerni...Minket miért szeretnének jobban???
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt"...
Ez az egyik klipből való részlet.
Lassan elérünk oda, mi, magyarok, hogy nem is akarunk szeretni.
Csak az ellenséget látjuk a másikban?
Remélem nem így lesz.
Amikor még nagyon oda voltam az Eddáért, amikor még tényleg nem volt más, mint ők.
Jó visszatekinteni ezekre a számokra, visszahallgatni őket, mint emlékezetem magnetofonszalagját. Kicsit poros, kicsit szakadt és persze minden megszépült...:)
Letörölte az idő a kicsit kellemetlen emlékeket.
De biztos, hogy jó dolog ez? Hogy mindig mindent szépnek akarunk látni? Hogy felejteni akarunk?
Sokszor mondták nekem is, ne foglalkozz, ne rágódj a múlton, csak a jelen és a jövő számítson.
A múltam Én vagyok.
Nem Te, nem más. Én. Nekem ez kell, az enyém :)
A rég elfelejtett arcok, barátok, kedves és ellenszenves emberek.
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt..."
Mi az, ami szép? :)
Persze, ami jó, gondolnánk sokan.
De nem. Ami jó, az nem mindig szép. Legalábbis a hétköznapi értelemben nem.
Van akinek jó az ital, jó a cigi.
Pedig tudjuk, ezek nem jó dolgok.
De milyen szép tud lenni mégis egy nagyon ízléses üveg, egy szépen csomagolt dohányos doboz.
Ízlés...:)
Jut eszembe, az iwiw-en lehet telepíteni egy alkalmazást, az "Egymás szemében"
Ott számomra érdekes dolog derült ki.
Az ítéletek alapján ma este így nézek ki (36 vélemény):
Képben vagy 4,8
Kedves vagy 4,6
Őszinte vagy 4,3
Kreatív vagy 4,2
Humoros vagy 3,8
Jó az ízlésed 3,6
Jól nézel ki 3,2
:) lehet mosolyogni, vagy ami épp rád jön :)
Ami kicsit megdöbbentett, hogy az ízlésem nem a legjobb...(ami a kreativitásom és a képben létemet illeti ez sem igaz szerintem) (úgy hiszem nem igazán mérvadó ez a dolog, hiszen az ismerőseim nagy része évek óta nem is látott, a legközelebbi ismerősök, barátok meg alig vannak 10-en...)
Azt hiszem olvasgatnom kellene valami bulvárt, hogy lássam mi az ízléses :)
Mindenesetre én jóideje azt vallom, hogy számomra nem az az egyedi, az ízléses, ha egy Gucci, Mayo, vagy az isten tudja milyen "egyedi", de mégis tömegcuccban parádézik valaki. :)
Az ízlés persze nem csak öltözék.
Hanem valamilyen viszony a szép és nemes, illetve a hétköznapi és blőd dolgok között.
Nem lehet valaki 100%-osan ízléses sajnos.
Legalábbis nem tehetjük meg sokan :)
Az ízlés nem pénz kérdése...
Jahh, szegény koldusok is ezt mondják biztos a Deák térnél...
Néha elegem van ebből a világból. :)
Mármint a képmutatásból, az acsarkodásból.
Mindenki arra vágyik, hogy szeressék, elismerjék. De egyszerűen nem vagyunk képesek még a társaink szeretetét sem elnyerni...Minket miért szeretnének jobban???
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt"...
Ez az egyik klipből való részlet.
Lassan elérünk oda, mi, magyarok, hogy nem is akarunk szeretni.
Csak az ellenséget látjuk a másikban?
Remélem nem így lesz.
2009. március 17., kedd
P!nk Funhouse live
Címkék:
érzelem,
pink,
Rhythm and Blues
Egy hét és már akkor lassan múlt időben fogok beszélni a Pink koncertről.
Közel 3 hónap, majdnem 100 nap, majd minden nap több órányi zenehallgatás. Rengeteg apró kis dolog megismerése.
Olyan mint egy szerelem.
Ahogy kezded megismerni a másikat, ahogy megszereted és elhomályosul minden.
A zene, a zene szeretete olyan boldogságot tud okozni, mint a szerelem.
Életünkben nem lehetünk mindig szerelmesek.
A zenét viszont büntetlenül szerethetjük.
Annyi érzelmet, mélységet és magasságot járhatunk meg, amennyit nem szégyellünk.
Nekem most ezt jelenti Pink.
Ha kicsit komolyabban megnézem, vannak hibái Alicie-nak, amik számomra kizáró okok egy nőnél :) A legfőbb ok a cigi és a néha mértéken felüli pia.
DE!
Amilyen zenét átad, amilyen szöveget megértek abból...szinte elfeledtet mindent.
Igen, a zene szerelem.
De a szerelem nem csak boldogság, vannak mélységei, borzasztó fájdalmas is tud lenni és mégis olyan szárnyakat ad, hogy sokkal-sokkal többre vagyunk képesek tőle.
"A viták fodrozzák a lélek tavát, a nyugodtság csak csalfa állapot"
Szeretem a zenét, borzasztóan fanatikus módon tudom élvezni én is. Munkahelyen, kocsiban, itthon a gép előtt is.
Olyan érzelmi hullámokat szabadít fel, ami mindenkiben ott él.
Szeretem ezt az érzést.
Emlékszem, életem egyik legjobb haverja, barátja, Kalapos Tomival eléggé különböző típusú emberek voltunk, de a zene nagyon összekötött minket. Borzasztóan jó érzés volt látni, hogy valaki ugyanúgy élvezi azt a zenét, amit én is. Tamás mindig is jó barátként él bennem.
Nahh, egy kicsit elmentem a múltba, pedig igazából a jövőre kell figyelnem, mert már nincs egy hetem se a koncertig :)
S legyen!
Funhouse live!
Közel 3 hónap, majdnem 100 nap, majd minden nap több órányi zenehallgatás. Rengeteg apró kis dolog megismerése.
Olyan mint egy szerelem.
Ahogy kezded megismerni a másikat, ahogy megszereted és elhomályosul minden.
A zene, a zene szeretete olyan boldogságot tud okozni, mint a szerelem.
Életünkben nem lehetünk mindig szerelmesek.
A zenét viszont büntetlenül szerethetjük.
Annyi érzelmet, mélységet és magasságot járhatunk meg, amennyit nem szégyellünk.
Nekem most ezt jelenti Pink.
Ha kicsit komolyabban megnézem, vannak hibái Alicie-nak, amik számomra kizáró okok egy nőnél :) A legfőbb ok a cigi és a néha mértéken felüli pia.
DE!
Amilyen zenét átad, amilyen szöveget megértek abból...szinte elfeledtet mindent.
Igen, a zene szerelem.
De a szerelem nem csak boldogság, vannak mélységei, borzasztó fájdalmas is tud lenni és mégis olyan szárnyakat ad, hogy sokkal-sokkal többre vagyunk képesek tőle.
"A viták fodrozzák a lélek tavát, a nyugodtság csak csalfa állapot"
Szeretem a zenét, borzasztóan fanatikus módon tudom élvezni én is. Munkahelyen, kocsiban, itthon a gép előtt is.
Olyan érzelmi hullámokat szabadít fel, ami mindenkiben ott él.
Szeretem ezt az érzést.
Emlékszem, életem egyik legjobb haverja, barátja, Kalapos Tomival eléggé különböző típusú emberek voltunk, de a zene nagyon összekötött minket. Borzasztóan jó érzés volt látni, hogy valaki ugyanúgy élvezi azt a zenét, amit én is. Tamás mindig is jó barátként él bennem.
Nahh, egy kicsit elmentem a múltba, pedig igazából a jövőre kell figyelnem, mert már nincs egy hetem se a koncertig :)
S legyen!
Funhouse live!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)