Amikor valamitől elszakadunk, amikor valami új dolog vár ránk.
A búcsú mindig két oldalú, hiszen aki elmegy és aki itt marad, mindkettőnek nehéz, csak kicsit más.
Búcsú. Nehéz szó ez, ha az ember belegondol.
Búcsú egy iskolától, éveken át ápolt kapcsolatoktól, barátoktól.
Búcsú a szülőhelyedtől, mely évekig ölelt át téged, s az út pora évekig takart be bolondos, haragos kedvében.
Búcsú szeretteidtől, mert új környezetbe léptél, s távol lesztek egymástól.
Búcsú a szülőktől, kik mindent megadtak addig, hogy óvva, félve kísérjék minden lépted, s születésed óta rettegnek attól a mondattól...
"Szia apu, szia anyu...indulnom kell!"
Búcsú a volt szerelmedtől, kit még magadnál is jobban szerettél, jobban bárkinél e Földön!
A búcsú fáj. Fáj és mégis szükséges.
Minden búcsú egy új élet kezdete...mint főnix éled újra a szívedben a remény, hogy jobb lesz, hogy ismét megtalálod az utad.
A búcsúban mégis sokszor magunkat sajnáljuk leginkább...hogy Én mit veszítettem, hogy Én nekem milyen fájdalmam van...
Önzőek vagyunk.
Minden búcsú esetén, s legyen ez akár a földi életünk végső búcsúja is akár, azt kellene végignézni, mit kaptunk, s mit adtunk azért a kapcsolatért, amiért szerettük mindezt.
Hogy mennyi vidám, örömteli percet, órát kaptunk, s mennyi izgalommal telit adtunk mi magunk.
Hogy mennyi mindent voltunk képesek tanulni ez alatt az idő alatt, hogy mennyire voltunk képesek megismerni a másikat.
S eszünkbe fognak jutni a keserű percek is. Mert azok is voltak.
De minden egyes keserű pirulát el lehet felejteni, ha tudjuk, ez csiszolta oly fényessé ezt a kapcsolatot.
Ha tudjuk, elismerjük a kapcsolat rajtunk is állt, mi is felelősek voltunk érte.
S eszünkbe jutnak a megbocsájtás sírós-vidám percei is, amikor egymás karjába borulva vélt, valós sérelmeink könnyekbe áztatott masszává olvadnak és rájövünk:
"Nélküled én sokkal kevesebb vagyok!"
Egyszer minden véget ér...
Ne szomorkodjunk soká, mert azzal csak a múlt szépségeit felhőzzük, mely sokkal érdemesebb volt, mintsem fekete kendőbe csomagolt emlékcsomagként végezze gondolatpolcunk eldugott sarkában.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Keserű ízű ébredés, hideg az ágyam,
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Valaki más, ki mást ígér,
lehet hogy még ma átkísér
az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part,
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Valaki más, ki mást ígér,
lehet hogy még ma átkísér
az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part,
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.
Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.
