Valamikor 1988 tájékán volt, hogy az akkori szomszédunkból kölcsönkértem egy kazettát.
Accept - ez volt ama számomra ismeretlen zenekar, melynek egyes számai nagyon megtetszettek akkor.
Igazából érdekes mód már volt egy számuk, amit anno rádióból felvettem. Milyen nosztalgikus idők voltak ezek, amikor magnót és rádiót összekötöttem egy RCA kábellel és szépen felmásoltam valami frankó kis műsor számait... Hétfőnként a kettőtől ötig, vagy ott volt a csütörtöki rockzenei kitérő Nagy Feróval, a Garázs :)
Hihetetlen, hogy akkor mennyi pici együttes indult el, a nagy szabadságba (Lady Macbeth, a hihetetlen kemény Akela és sorolhatnám. Vagy amikor Kriszékkel együtt hallgattunk olyan, ma már eléggé elhíresült együtteseket, mint pl. a Magozott Cseresznye, vagy a Ballagó Idők.)
Most mégis maradjunk az Accept mellett. Na nem mintha előnyben részesíteném a külföldi zenét, hanem mert ma meló közben míg a többiek valami számomra idegesítő Drum&Bass-t nyomattak és betoltam ezt a klipet.
Válasz nem érkezett persze, de nem is nagyon vártam erre :)
Akkor a Russian Roulette album számomra egyik legemlékezetesebb száma, az "Another second to be":
Lyrics | Accept lyrics - Another Second To Be lyrics
No de ha már belecsaptunk a lecsóba, legyen valami édes, magyaros dallam is itt:
Sex Action? Vágod? :)Itt Döglégy Zolee még dobolt :)
Juhhhé, hát ez remek volt :) Lacával együtt hallgattuk ezt "nagy vagányan", a Tomi kazettáját (istenem, kazettás időszak :) )
Sing-Sing? :) Rémlik még? A kis dallamos rockzenéje eléggé fura közönséget vonzott :)
Ha belegondolsz, valamikor 1992 tájékán ez volt a diszkók egyik sikerszáma...
Halál a májra... (jellemző, én aki nem iszom :) )
Disco version:
Bevallom borzasztóan sajnálom, hogy én nem tudtam akkoriban videót készíteni, amilyen bulikat csináltunk :)
Vannak pillanatok, amikor egy érzést leginkább csak zenével adhatsz át, akkor felesleges a szavakat pazarolni. Amikor ugyanezt videóval is megteheted, ragadd meg az alkalmat...
2009. május 25., hétfő
2009. május 23., szombat
Dinamit a vérem...
Körülbelül 17-18 éve volt, amikor egy barátom adott egy másolt kazetta másolatának másolatát..vagy milyen copy is volt... :)
A szalagról egy hagyományos, bakelit lemezről szóló zene hangzott. Pattogott, ugrott és persze a minőség sem volt a legjobb.
Mindenestre éredekes és borzongató volt az Arany János Gimi bejárata mellett hallgatni a walkmanen ezt a zenét.
Dinamit.
A nyolcvanas évek egyik jellegzetes rockzenekara volt, melynek egyik kiemelkedően híres tagja Vikidál Gyula. Ismerhetjük őt a 2 forintos dalból (P. Mobil), illetve az István a király-ban is őt, Koppányt kedveltük leginkább.
A Dinamit zenéje viszont sokkal inkább keserédes, kicsit szomorkás, valami kilátástalan utcakölyök érzést sugárzott nekem már akkoriban is.
A Tinédzserdal (...ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér...), Tanulj meg sírni... (...eltékozoltam ifjúságom...)
Kis utóhang a nyolcvanas évek elejéről...

2009. május 16., szombat
T-Mobile Sing-along
Címkék:
hihetetlen,
pink,
reklám,
zene
Ok, reklám hadművelet... de akkor is :)
Egyszerűen hihetetlen és irigylésre méltó, milyen hangulatot képes pár ember rendezni.
London, számunkra legalább olyan messze van még mindig, mint bármilyen jólét.
Egyre többször látom azt az elkeseredettséget sugárzó médiát itthon, hogy itt szar, itt meg lehet halni, hogy itt semmi sem jó.
Hogy minden nap lenyomják a torkunkon, hogy mennyire szarok vagyunk amúgy, meg, hogy mennyire rossz is nekünk s milyen jó lesz, ha majd a jobbik erő győz.
Őszintén... tényleg?
Az Egyesült Királyságnak hosszú-hosszú ideje van baloldali vezetője, sőt ő az ottani Munkáspárt tagja is. Félreértések elkerülése végett, nem kedvelem a politikát. A szélsőségesség, amitől irtózom.
De vissza a videókra.
Felemelő érzés, amikor ilyen vegyes társaság együtt énekel, amikor ennyi ember borul össze.
A legutolsó videó egy vélemény videó, melyben csak azt halljuk, hogy az emberek mennyire fellélegeztek, mosolyogtak és vidámak voltak.
Ez hiányzik néha nálunk is.
Hogy lássuk meg azt a csöpp jót is néha az életben...
T-Mobile Sing-along - Trafalgar Square - Hey Jude
Lyrics | Beatles lyrics - Hey Jude lyrics

A T-Mobile április 30-án, csütörtök este nagyszabású rendezvényt szervezett London központjában, ahol hatalmas tömeg énekelt együtt a cég legújabb európai reklámkampányának részeként.
London, számunkra legalább olyan messze van még mindig, mint bármilyen jólét.
Egyre többször látom azt az elkeseredettséget sugárzó médiát itthon, hogy itt szar, itt meg lehet halni, hogy itt semmi sem jó.
Hogy minden nap lenyomják a torkunkon, hogy mennyire szarok vagyunk amúgy, meg, hogy mennyire rossz is nekünk s milyen jó lesz, ha majd a jobbik erő győz.
Őszintén... tényleg?
Az Egyesült Királyságnak hosszú-hosszú ideje van baloldali vezetője, sőt ő az ottani Munkáspárt tagja is. Félreértések elkerülése végett, nem kedvelem a politikát. A szélsőségesség, amitől irtózom.
De vissza a videókra.
Felemelő érzés, amikor ilyen vegyes társaság együtt énekel, amikor ennyi ember borul össze.
A legutolsó videó egy vélemény videó, melyben csak azt halljuk, hogy az emberek mennyire fellélegeztek, mosolyogtak és vidámak voltak.
Ez hiányzik néha nálunk is.
Hogy lássuk meg azt a csöpp jót is néha az életben...
T-Mobile Sing-along - Trafalgar Square - Hey Jude
Lyrics | Beatles lyrics - Hey Jude lyrics
2009. május 11., hétfő
Vadkelet
Címkék:
pink,
Rhythm and Blues,
zene
Mennyire jellemző, hogy hozzánk mennyire lassan jutnak el az információk. Még mindig valami vadkeletnek számítunk.
Pedig bizony nem tegnap volt, hogy már nem a "Szovjetúnióhoz tartozunk" :)
Mindenesetre véletlenül találtam egy kis böngészés közepette erre a két számra, mely Bonus-ként szerepel egy bővített kiadáson. Ez van :)

Mindenesetre érdemes belehallgatni, ha már nem adatott meg, hogy klippet, koncertfelvételt is lássunk. Vagy még nem találtam...
Azért remélem érzed a váltást...Edda tegnap, ma Pink..:D
Lyrics | Pink lyrics - Why Did I Ever Like You lyrics
Lyrics | Pink lyrics - Could've Had Everything lyrics

2009. május 10., vasárnap
Elégették belőlem mindazt, ami szép volt
Amikor még...
Amikor még nagyon oda voltam az Eddáért, amikor még tényleg nem volt más, mint ők.
Jó visszatekinteni ezekre a számokra, visszahallgatni őket, mint emlékezetem magnetofonszalagját. Kicsit poros, kicsit szakadt és persze minden megszépült...:)
Letörölte az idő a kicsit kellemetlen emlékeket.
De biztos, hogy jó dolog ez? Hogy mindig mindent szépnek akarunk látni? Hogy felejteni akarunk?
Sokszor mondták nekem is, ne foglalkozz, ne rágódj a múlton, csak a jelen és a jövő számítson.
A múltam Én vagyok.
Nem Te, nem más. Én. Nekem ez kell, az enyém :)
A rég elfelejtett arcok, barátok, kedves és ellenszenves emberek.
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt..."
Mi az, ami szép? :)
Persze, ami jó, gondolnánk sokan.
De nem. Ami jó, az nem mindig szép. Legalábbis a hétköznapi értelemben nem.
Van akinek jó az ital, jó a cigi.
Pedig tudjuk, ezek nem jó dolgok.
De milyen szép tud lenni mégis egy nagyon ízléses üveg, egy szépen csomagolt dohányos doboz.
Ízlés...:)
Jut eszembe, az iwiw-en lehet telepíteni egy alkalmazást, az "Egymás szemében"
Ott számomra érdekes dolog derült ki.
Az ítéletek alapján ma este így nézek ki (36 vélemény):
Képben vagy 4,8
Kedves vagy 4,6
Őszinte vagy 4,3
Kreatív vagy 4,2
Humoros vagy 3,8
Jó az ízlésed 3,6
Jól nézel ki 3,2
:) lehet mosolyogni, vagy ami épp rád jön :)
Ami kicsit megdöbbentett, hogy az ízlésem nem a legjobb...(ami a kreativitásom és a képben létemet illeti ez sem igaz szerintem) (úgy hiszem nem igazán mérvadó ez a dolog, hiszen az ismerőseim nagy része évek óta nem is látott, a legközelebbi ismerősök, barátok meg alig vannak 10-en...)
Azt hiszem olvasgatnom kellene valami bulvárt, hogy lássam mi az ízléses :)
Mindenesetre én jóideje azt vallom, hogy számomra nem az az egyedi, az ízléses, ha egy Gucci, Mayo, vagy az isten tudja milyen "egyedi", de mégis tömegcuccban parádézik valaki. :)
Az ízlés persze nem csak öltözék.
Hanem valamilyen viszony a szép és nemes, illetve a hétköznapi és blőd dolgok között.
Nem lehet valaki 100%-osan ízléses sajnos.
Legalábbis nem tehetjük meg sokan :)
Az ízlés nem pénz kérdése...
Jahh, szegény koldusok is ezt mondják biztos a Deák térnél...
Néha elegem van ebből a világból. :)
Mármint a képmutatásból, az acsarkodásból.
Mindenki arra vágyik, hogy szeressék, elismerjék. De egyszerűen nem vagyunk képesek még a társaink szeretetét sem elnyerni...Minket miért szeretnének jobban???
"Elégették belőlem mindazt, ami szép volt"...
Ez az egyik klipből való részlet.
Lassan elérünk oda, mi, magyarok, hogy nem is akarunk szeretni.
Csak az ellenséget látjuk a másikban?
Remélem nem így lesz.

2009. május 9., szombat
Discovery
Címkék:
hihetetlen,
média
Bevallom nem sűrűn nézek tv-t. Bár van, legtöbbször háttérként él nálam.
Ellenben, vannak bizonyos műsorok, amiket előszeretettel nézek.
Ilyen pl. a Discovery csatorna egyes műsorai, mint pl. a Time Warp, ahol számunkra átlagos, vagy néha ritka pillanatokat egy nagysebességű kamerával felvesznek, melyet normál sebességgel, azaz végülis erősen lassítva visszajátszanak.
Hihetetlen látvány tárul ilyenkor elénk, érdemes meglesni :)
Time Warp

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)