Nagyon sok dolog van az életemben, mi boldogságot okozott eddig, s bennem él azóta is.
Azt hiszem, természetes dolog, ha az ember megpróbálja keresni a boldogságot, mert az nem jár sajnos, azért meg kell küzdeni, meg kell küzdenünk.
Kamaszkorom óta sok-sok élményt köszönhetek ennek a zenének, a daloknak, melyek egy együttestől származnak: Edda. Sokszor és sokan kicikizték, sokszor volt kétséges, hogy mi is az adott csapat igazi irányzata. Mégis, sokan, sokszor találkoztunk koncerteken és tudtunk együtt örülni a zenének, egymásnak.
Mindenki életében vannak fordulópontok, kis állomások, melyeknél megpihen és visszatekint, megáll és elgondolkodik.
Én is elértem ismét egy ilyenhez.
Szentimentális és kicsit gyerekes gondolatok egy 36 éves felnőtt fejében, szívében.
Elfelejtett dolgok, melyek vissza-visszatekintenek ilyen idősen is és mintha kis kamasz lennék, s sétálnék kéz a kézben egy lánnyal a sötét utcákon...
Körbevesz a város elhaló zaja, hideg van, s egymás kezét fogva, apró kis puszikat váltogatva a hosszú, forró csókokig...eszembe jutnak dolgok...emlékek...
Annyira egyedül tudunk lenni a fájdalmainkkal, az érzéseinkkel... a legnagyobb tömegben is magányosak...
De ha ott van az a másik, akinek a kezét fogod, ujjaiddal végigcirógatod az övét...s érzed, nem vagy egyedül...van valaki, aki szeret, s lelked másik felét adja...
Néha sikerül, néha nem...
Néha csak későn jövünk rá, ki is volt az, akinek a keze igazán passzolt a miénkbe...
S néha tudnunk kell elengedni a másik kezét...
Nem azért, mert már nem szeretjük...Nem.
Hanem épp azért mert szeretjük... s a kötődéssel csak bántjuk, bántanánk...
Néha kicsit többet gondolkodunk, mint kellene, s ezzel meg tudjuk fojtani az érzelmeket... racionalizálunk, tervezünk, számítunk...
S közben a másik csak vár...s reménykedik...
De nem lehet örökké várni, nincs annyi időnk sajnos ezen a Földön...
Hagyni kell esélyt persze, de ha az ember szeret valakit, akkor tudni kell elengedni is... még ha fáj is... mert olyan jól odapasszolt a keze a miénkbe...
"Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerűen érezni kell."
Ha majd eljön az az
idő, melyben mindenki ott
állhat, egyenlőként a "színpadon" s
nyitott szívvel, lélekkel sírhatunk,
zokoghatunk egymás vállán, akkor
ott tudni fogjuk
lehet, hogy akkor és ott, nem sikerült, de most együtt vagyunk.
Életünkben kevésszer adatik meg az a boldogság, mely
vidám és szomorú perceinket egybemosva elfelejtünk mindent, s
igent mondunk egymás érzelmeinek...
